Optimisták a szekszárd környéki vendéglátók

Optimisták a szekszárd környéki vendéglátók

Bővülő szolgáltatásokkal, gyarapodó foglalásszámmal, optimistán és megfelelő személyzeti létszámmal vágnak neki a szezonnak a környékbeli vendéglátók. A kényszerpihenő alatt sem voltak tétlenek, van aki a korábbinál gazdagabb zöldfelülettel, más új bortrezorral, kültéri medencével, teniszpályával igyekszik visszacsalogatni vendégeit.

Esküvőre készülő párok, szervezők és vendéglátók tömege egy emberként lélegezett fel a múlt csütörtöki kormánybejelentést követően, mely szerint átoltottságtól függetlenül, Pünkösd után újabb nyitás következhet: hosszú szünet után immár lakodalmakat is rendezhetnek. Portálunk megkeresésekor még a csütörtök délelőtti bejelentés lázában égett a Bodri Pincészet vendéglátó igazgatója, Pölöte Norbert.

– Ez a hír a mi szempontunkból többet ért, mint bármi az elmúlt időszakban, azt jelenti, hogy május 28-tól újra elindulhatnak az esküvők. Nem csak a jegyespárok könnyebbülhetnek meg, abban bízunk, hogy ez automatikusan beindíthatja a komolyabb szállásfoglalásokat is – vélekedett az igazgató.

A szállásadást érintő, két héttel ezelőtti nyitás óta azt tapasztalják, hogy vendégeik óvatosak, egyelőre minimális a foglalás, a nyarat érintően azonban már bátrabb mindenki. Szerinte júliustól állhat be a tavalyihoz hasonló foglaltság.

A vendéglátásról úgy fogalmazott, a la carte éttermük a nyitás első napjától jól működik. Olyan, mintha ott folytatták volna, ahol tavaly abbahagyták tavaly a szezont. Tapasztalataik szerint az emberek tudomásul vették és jól viselik beltérben a kártyaellenőrzést, a teraszon pedig a megfelelő előírásokat betartva bárki leülhet.

Sok szálláshelyhez hasonlóan ők sem töltötték tétlenül a zárva tartás idejét. Az első hullám idején felújították az étterem belsejét, az utóbbi hónapokban pedig az udvarrész szépült meg. Pótolták, bővítették a zöldfelületet, füvesítettek, faligetet alakítottak ki és kitisztították a tómedert.

A Takler pincészet szállásfoglalása úgy tűnik, már most felpörgött. Erről számolt be ugyanis lapunknak Takler András. Mint mondta, szép számban foglalnak náluk, az előírás szerint valamennyien oltási kártyával érkeznek. Beindult az éttermük is, teraszukon fogadják az a la carte vendégeket. Egyre erősebbek a hétköznapok, az utóbbi időben már nem csupán ebédre, de vacsorára is sokan érkeznek. Egyre több asztalt foglalnak céges rendezvényekhez is. Szerinte amíg a teljes nyitás nem következik be, napernyőkkel a teraszokon meg tudnak felelni az igényeknek.

Úgy fogalmazott, most kezd beérni az eddigi munkájuk gyümölcse. Azt tapasztalják, a rendezett, tiszta környezet, kert, a jó konyha vonzza a vendéget. Ezért is töltötték felújítási munkákkal, kisebb festésekkel, konyhatakarítással a járvány miatti kényszerpihenőt.

Szerinte sokat kell tenni azért, hogy ne a Balatont válasszák, hanem Szekszárd környékére jöjjenek a vendégek, de úgy tapasztalja, egyre többen szeretik a vidéki igényes, jó minőségű szálláshelyeket. Komoly vonzerő az egy hete megnyílt wellnessrészlegük is. Tavalyi év végéig falusi szálláshelyként üzemeltek, azóta váltottak, immár szállodaként működnek. A cél a négycsillagos szint elérése, szeretnék tovább építeni a brandet, ezáltal erősíteni a szekszárdi bor ismertségét.

Nem tagadja, kínkeserves volt az elmúlt időszak, de szerencsére nagyrészt sikerült megtartani az ott dolgozókat, amelyhez valamelyest hozzájárult a bértámogatás is. A tulajdonos összességében optimista. Úgy fogalmaz: az elveszett idei négy hónapot nem lehet behozni, de egy erős ősz, nyár kompenzálhatja az idei évet.

Várható volt a roham

A Provence Birtokra is visszatértek a vendégek, számolt be portálunknak Antlfinger Viktor tulajdonos. Bár csak egy hete nyitottak, a vendéglátás csaknem teljes fordulatszámon pörög. Szálláshelyeik foglalására sem lehet panasz: már most telt házról számoltak be szeptember végéig az összes hétvégére. A tulajdonos örömmel tudatta, hogy sok visszatérő vendégük van, akad aki már hetedszerre száll meg náluk. Antlfinger Viktor nincs meglepve a megugró forgalmon, szerinte az elmúlt hónapokban nagyon befásultak az emberek a járványhelyzet miatt, így várható volt a szabályok enyhítését követő komolyabb roham. Szerencsére mindez nem érte felkészületlenül őket, személyzetük megmaradt, sőt bővíthettek, hiszen a kényszerpihenő alatt jelentős újítások történtek a vendégek igényeit figyelembe véve. Bővítették a pincét, szálláshely-kapacitásukat és parkolójukat, bortrezort építettek, kültéri medencét, teniszpályát alakítottak ki, mindezt saját forrásból.

Forrás: https://www.teol.hu/kozelet/helyi-kozelet/optimistak-a-szekszard-kornyeki-vendeglatok-3710014/